Címsorok a tartalomírásban

Többször olvashattuk már, hogy a tartalommarketing gyakorlatilag kétélű: megszólítjuk az olvasót, felkeltjük az érdeklődését a cégünk, vállalkozásunk, termékünk, szolgáltatásunk iránt, bemujtatjuk neki magunkat, a termékünket, folyamatosan tájékoztatjuk az újdonságainkról, a jelenlétünkkel az olvasó mindennapjaiba írjuk be magunkat.

Másrészt, a tartalomírással a keresőoptimalizálást is támogatjuk, meghatározhatjuk helyünket a keresők találati listáján.

Azonban ne felejtsük el, hogy a kettő közül mégis a legfontosabb az olvasó, a célközönség, a partner, akinek látogatásával forgalmat és bevételt generálunk. Ennek tudatában mindig neki írjunk, az olvasónak, és soha nem a keresőmotor élettelen gépezetének szánjuk a sorainkat, hogy ebből előnyt kovácsoljunk! Fő szempont: Első az olvasó, mint az ember!

Ennek leszögezése után jöhet csak a keresőoptimalizás, mint remek lehetőség. Ebben segítségünkre lehet a szövegünk címsora, mint legegyszerűbb eszköz.

A cím is elsősorban az olvasó megszólítására, figyelmének felkeltésére íródik. Ezt látja meg először, ez alapján dönt: Ráklikkel, továbbolvas, vagy sem. A keresők ugyanezen elv szerint dolgoznak, azaz a kiemeléseket igyekeznek megkeresni.

Az algoritmus alapja az, hogy ami kiemelten van megjelenítve, nagy valószínűség szerint arról szól a szöveg maga. A kereső számára pedig a legfontosabb kiemelés a cím. A cím tartalma sokkal meghatározóbb a kereső számára, semmint a szöveg tartalma, ami nagyjából az írás közepetáján lelhető fel.

Ha SEO szemszögből akarjuk nézni a címet, akkor a cím az, ami akként van feltüntetve. ha hétköznapi szemmel nézzük a címet, akkor az középre zárt, megvastagított, nagyobb betűvel szedett rész.

SEO szempontból nem ez a cím, mert nem lett címként jelölve. Ugyanis a weboldalak kódjelei között a címsorokat bizonyos kódokkal illetik (h1, h2, h3, stb.).